Utószó

2018.10.12

Utószó

Portugália

Mert szeretem.

Tegnap tértem haza a tizenhét napos észak-portugál nyaralásomról és ma délutánra már leülepedtek annyira az élmények, hogy tudok írni a saját megérzéseimről.

Ezek a sorok nem arról szólnak, hogy mi jó, mi rossz, hanem arról, hogy nekem és páromnak mi tetszett és mi nem, nekünk mi volt az ami örömöt és mi az ami visszatetszést nyújtott. Mi már nem vagyunk strand kedvelők, minket már nem érdekel különösebben a középkori építészet vagy a kötelező látnivalók sora. Tulajdonképpen a cél mindössze az volt, hogy érezzük jól magunkat és ez megvalósult abban, hogy a kocsiban ülve nézegettük a tájakat, különböző helyeken kukkoltuk az embereket, nagyokat zabáltunk és főképpen az, hogy az egy év alatt összeszedett megtakarításainkat ezalatt az idő alatt úgy szórjuk el, hogy érezzük közben a luxus pici leheletét.

A napi leírásaimat igyekeztem úgy leírni, mint személyes élményeimet. Próbáltam kerülni az „aztán kimentünk, majd bementünk” típusú beszámolókhoz hasonlíthatóságot. A sorok között sok-sok olyan infót meg lehet találni, amit máshol nem nagyon.

Visszatérve erre a körútra, ami végül több mint 2.600 kilométerre sikeredett, állíthatom, hogy nem volt zsúfolt, és nem autóban ültünk tizenhét napig nonstop.

Első állomásunk Lisszabon volt, igaz csak az este hétórás érkezés és a másnapi továbblépés közti éjszakát töltöttük itt. 


Lisszabon érdekes, határozottan az. Annyira sokrétű, hogy az meg sem fogalmazható. A városnak azon része, ahol laktunk nagyon meghitt. Kevés a turista, nincs nagy tömeg.

Se a metrón, se az utcán gyalogolva, se a vasútállomás melletti bolthoz tartva nem találkoztam vizslató szemekkel, akik felmérnek, értékeimet megbecsülve próbálnak potenciális áldozati szintre süllyeszteni. Ez Budapesten nemhogy mindennapos, azt is mondhatom minden százméteres. Érzékeny vagyok erre, megérzem amikor rám próbálnak. Utazásom előtt volt alkalmam tömegközlekedni. Nem csak a Népliget, hanem a belváros is egy szégyen közbiztonság szempontjából.

Lisszabonban egy pillanatra sem éreztem ezt. Az emberek lazák, békések és nem látszanak boldogtalannak vagy depressziósnak. Soraim ne bíztassanak senkit arra, hogy a száz eurósai kilógjanak a farzsebéből, mert zsebes tuti van, csak engem nem talált meg.

Ha autóztok, akkor a gatyát kössétek fel. 
Nem vasárnapi autós vagyok, több mint harminc éve vezetek, akár teherautót is. Az évek megkoptatják az embert, lassabban reagál a történésekre, mint tizennyolc évesen, de bármilyen korú is vagy egy három-négy sávos körforgalom örvénylése a gyakorlatlan, a helyi szabályokat nem ismerő embernek elég kemény dió. 
A portugálok nem hajtanak gyorsan. A végletekig betartják az ötvenes tempót. De a körforgalomban se sokkal lassabban haladnak. Ki lehet ismerni a szokásaikat egy idő után. Van ahol azt hiszed segítettek neked, de valójában nem ez történik – vannak íratlan szabályaik, amit következetesen betartanak. Vannak ijesztő dolgok is. Amik nálunk a vadkeleten „megszokott szabálytalanságok”, az náluk abszolút nem tolerált cselekmények és bizony be is tartanak neked érte.

Második állomásunk Nazaré volt.

Csodás tengerparti nyaraló város. Mondhatnám kihagyhatatlan. Legyen jó szállásotok, mert én bizony felültem saját téves következtetésemnek, mondhatom úgy is, hogy bekaptam a csalit. A Casa do Miradouró nem éppen kilátó volt. A lakás jól felszerelt, jó árértékű és nagyon jó elhelyezkedésű volt.

A baj az hogy mást vártam.

A város nagyon jó kiindulópont Alcobaca, Fatima és Batalha felé.Óbidos sincs túl messze.

Meg kell jegyeznem, hogy az éttermek rendkívül drágák, meglepően alacsony színvonalúak (jobban mondva én nem találtam magamnak elfogadhatót).

A strand akkora homokparttal rendelkezik, hogy nem kell versengeni szabad helyért. Mire a partról elgyalogolsz a vízig az öt perc.

Kedveltem ezt a helyet, de sajna nekem olyan Siófok íze volt, nem az én világom.

Harmadik állomásunk Portó volt.

Ez a város lenyűgözött. Nem voltam ugyan megnézni a kötelező látnivalókat, de keresztül-kasul bejártam. Nyugalom, békés hétköznapi élet. A folyótól északra eső rész jobban tetszett, mint a déli.

Azt, hogy mi a jó ebben a helyben, miért érdemes idejönni, nem tudom megmondani. Egyszerűen jó itt lenni. Biztos vagyok benne, hogy aki másképp látja a dolgokat, mint én, az is megtalálja a számára kedves dolgokat. Azt se feledjük, hogy Porto nagyon jó hely észak látványos helyeinek elérésére.

Egyébként a képeken csodálatosnak látszó Ponte Luís híd, ott helyben már nem tűnik olyan nagyon jónak, de lássuk be, a dolgok messziről mindig szebbek, mint amikor közel érünk hozzá. Úgy egyben ahogy van a város nagyon a topon van.

Innen el lehet menni a Douro völgybe, Gerésbe, a közeli Bragába vagy Guimaraesbe. Figyelni kell, hogy a nagyon szépnek kikiáltott Pinhão - Peso da Régua közötti N222 nem más mint egy agyonhájpolt folyóparti út. A folyó túlpartján a vonat biztos sokkal ütősebb, azt viszont nem próbáltam. Sokan taxival jönnek fel és vonattal mennek vissza a kocsijaikhoz.

Világszép út a Pinhão feletti N212, és nem kutya az új A4-es pálya, aminek viaduktja bizony súrolja a mennyország szélét, legalábbis a magasságával.

Nazaré és Portó nekem nem visszamenős városok. Értsd, hogy jó volt, jó emlék, lezárva. Viszont ajánlom mindenki figyelmébe. Igazából Portóban azt érzi meg az ember, hogy Portugália nem egyenlő Lisszabonnal.

Negyedik állomásunk Gondramaz a középkori „kőváros”.

Komolyan mondom ez a galaxis egyik fekete lyuka. Mi kedveljük a magányt, laktunk már évekig egy erdő közepén is remeteként, de ez a hely nekünk is sok volt.

Voltatok már olyan helyen, ahol madár csicsergés sincs az erdőben? Nincs mobil térerő, nincs internet, nincs semmi csak szemben veled a falióra, ami félóránként ugrik egy percet. Itt a tér is teljesen el van görbülve, a GPS-en a Dagoba rendszer térképe jön be. A kutya nem ugat, mert nincs mit. Egyetlen zaj a szarvasbőgés és az én nyöszörgésem: „hogy kerültem én ide?”

Viszont itt van a közelben Castelo da Lousã, ami összeköthető Gondramaz nézéssel, a kettő együtt elmegy egy egynapos kirándulásnak. Lousába délben kell jönni, mert étterme az O Burgo véleményem szerint észak legjobb étterme.

Luxus kivitelben töltöttünk el három napot egy emeletes, négy vagy öt szobás, két fürdős házban napi 50 euróért. Amikor távoztunk, már tudtam mit jelent üresfejű embernek lenni. Nem felfrissültem, hanem kiégett a maradék agyam jelentős része.

Nászutasoknak viszont kiváló hely. Tuti nem kell utána terhességi teszt, a fogamzás száz százalék, egy egész óvodát össze lehet itt rakni.

Ötödik állomás: Monsanto.

Kicsi, pici falu egy hegyen a nagy síkság szélén. Kihagyhatatlan.

Az egész hely kisebb lehet, mint a Népliget. Ezernyi élmény, hegymászás, tumulás a többi turistával.

Ha vannak tizenéves gyermekeid, akik rendelkeznek a gravitációs gyorsulás fogalmával és annak gyakorlati alkalmazásának eredményeivel, akkor vidd magaddal őket, mert nagyon fog nekik tetszeni ez a hely. Ha a lurkók egy kicsit kevésbé eszesek, akkor ne hozd ide őket, mert pontosan 1001 helyről tudnak leesni, legurulni, Te meg beleőrülsz az aggódásba.

Sikerült egy olyan szállást kifognom, ahonnan óriási panorámában lehet gyönyörködni.

Két-három napnál többet nem érdemes a helyre áldozni, mert ennyi idő után fejből rajzolsz róla térképet, és bizony innen kirándulni menni nincs hová. Őrült kontrasztja van Gondramazhoz képest, mert annyi a turista, hogy nem tudsz két lépést tenni, hogy ne legyél rajta valaki fotóján, méghozzá 95%-ban kitöltve azt.

Ha itt lesz a szállásod ne bérelj Hummert mert nincs akkora utca, amibe beférne.

Utolsó előtti állomásunk Sesimbra lett.

Ez a hely igazi lustálkodásra lett kitalálva. Ez egy üdülőfalu a lepukkant lisszaboni agglomerációban, amely kicsi brossként tündököl a „haddnemondjamki” micsodán. Aki járt Szigethalmon az tudja miről beszélek, mert a környék Sesimbrából kilépve ahhoz hasonló. Annyira depresszív, hogy éles, szúrós dolgokat ne tarts magadnál, mert véletlenül kárt tehetsz magadban.

Maga Sesimbra, pontosabban annak a tengerparti része tökéletes. Ezenkívül csodaszép a tőle keletre eső nemzeti park egy része. Egyébként itt találtam meg Portugália tényleg legszebb útját az N379-1-est.

A pipálandó Cape Espichel az igrejával, a világítótoronnyal együtt nem ért annyit mint az eltüzelt üzemanyag amivel odahajtottam. 

Ezzel szemben a közeli Lagoa de Albufeira káprázatos. Ez egy lagúna hihetetlen homokdűnékkel, hihetetlen emberekkel.

Szóval Arrábida félsziget, vagy nem is tudom mi a pontos neve, rendkívül tagozódott. A szép dolgokat, a földig rombolja a közelében levő igénytelenség, lehangoltság.

De a lényeg az, hogy kellemesen emlékszem vissza rá, nélküle nem lett volna kerek a portugál körünk. Sokat segített, hogy a bérelt apartman – ami mellesleg nem is volt sokkal drágább, mint a nazaréi nem kilátásos kilátó – elképesztően kényelmes volt. A tengerpartra néző 180 fokos panorámás lakáson több ablak volt mint a ráckevei héven. Itt a lakások értékét nem a szobaszám nyomja meg, hanem a panoráma fokokban mérve. Egy hasonló lakás úgy 640 ezer euró, így eldöntöttem, hogy nem kezdek el rá gyűjteni.

Sesimbrától és a befejező Lisszaboni „itt már voltunk” szállástól egyaránt könnyen elérhető a Krisztus király szobor. Ez egy lenyűgöző építmény, páratlan helyre építve. Erre tudom azt mondani: ez a pipa mindenkinek kell a táncos könyvébe. Nem tudok róla mást mondani, mint óriási. A környezetében lehet érezni azt a hatalmat és erőt, amit a hit ad az egyház kezébe. Félelmetes.

Akkora kilátás nyílik innen Lisszabonra, ami felejthetetlenné teszi ezt a helyet, azoknak, akik jó időben tudnak ide feljönni.

Az április 25 híd is felejthetetlen azoknak, akik még nem hajtottak át olyan hídon, aminek egy acélrács az útpályája. Vonul a sok jármű és közben félelmetes hangok jönnek a kerekeik alól. Még fenn a szobornál is rendkívül hangosan hallani ezt a hangot. Méltó kísérete az ott hallható egyházi énekeknek.

Lisszabonban eltöltöttünk még egy meleg délutánt, és másnap esőben hazaindultunk a TAP most az egyszer hajszál pontosan induló gépével.

Zárszóként ehhez a hosszú meséhez:

Az elmúlt négy évben kezdtem el utazni. Első lényeges utam Madeira lett.

Nem fogjátok elhinni, de az vitt oda, hogy ez volt a világ egyetlen „pórnép” által is elérhető helye, ahol nem láttam graffiti-t a Street View-n. Madeirába úgy belezúgtam, hogy ezután már kerestem a portugál dolgokat. Teljesen beindultam az Azori szépségére, és ezután ezt követte a kontinens.

Ha sorba akarom állítani a dolgokat, akkor Madeira mindenek felett. Imádom a környezetét, kedvelem a szegényes lakosságát, és kedvelem a vendégvárásukat. Sokadik ottlétem során már változtak a dolgok, jelentek meg negatív vonások, de ez az érzéseimet nem sokban rombolja.

Az Azori gyönyörű. Két szigetén voltam, és mindkettőn a végtelen szépséget találtam, valamit azt hogy a lakói látható igényességgel tőrödnek a környezetükkel. Nem létszükség a számukra a turista, de ezt nem mutatják ki.

Madeira szép és vad, az Azorin pedig tökéletes a harmónia. 
A Portugál kontinens jó volt, de nem fogott meg, igaz ha nem lett volna meg, akkor hiányozna ez a sok élmény ami az elmúlt napokban ért.  A kontinensen ismételni nem fogok, a déli rész nem érint meg, mert nem találtam ott olyat ami vonzana.

Jövőre megnézem a Kanárit, hogy legyen mit fikáznom.

Egyébként ide is Lisszabonon keresztül megyek, hogy legyen só is azon a levesen…

Mindenkinek, aki elolvasta nyekergésemet, a minden kákán is csomó keresésemet azt kívánom, hogy jusson el ezekre a helyekre és érezze magát legalább olyan jól, mint nekem sikerült!

És akkor azt hiszem, lesz rajtam kívül még jó sok boldog ember.

Janoo