2018.10.01 folytatás
Annál a résznél tartottam, hogy Gondramazban
elénk toppan Sara.
Nos, nem az volt, akire számítottam.
A ráncos képű, göcsörtös botot szorongató
hegyes sipkás, ezerszoknyás banya helyett ott ált Miss Portugália.
Kedves vidám ifjú hölgy. Köszöntött minket,
mire elnyekeregtem neki, hogy noooo szpííík inglis, blaaablaaabla… Nevetve
mutatta, hogy ő is csak portugálul beszél. Olyan bájos teremtés volt, hogy
ismét eszembe jutott, hogy a gyógyszereimet felül kell vizsgáljam, méghozzá
nagyon gyorsan.
Beléptünk a házba és szinte azonnal
megcsapott a rendkívül átható éles és fejfájdítóan erős szag, amit ismerek
középiskolás korom óta. Mondtam ilyen nincs, ezt most alaposan beszoptam.
A bookingon panaszkodtak az átható padlólakk
szagra, de vagy a google translator fordított rosszul, vagy tényleg ennyire
tájékozatlan volt a bejegyzés írója. Én gondoltam, hogy mire odaérek, a friss
padlólakknak már nem lesz szaga.
Annak biztos nem is lett volna. Ezzel
ellentétben a vasúti keresztaljak – jómagyarul megmondva – a talpfák kátrányos
szaga sosem száll el. És a házban bizony olyan szag volt, mint régi iskolámban
a pályafenntartó munkások udvarában, ahol a sínek, a váltók le és felszerelését
tanulták.
Hétköznapi emberek, akiknek nincsenek vasutas gyökereik, azok ezt a
szagot érezhetik meleg nyári napsütésben az öreg vasútállomásokon a vágányok
között. De ott a szellő többnyire elfújja és enyhíti.
Öreg vasutasok tudják, hogy nagy barom az, aki
talpfát visz a lakásába. Ezért ellopni sem érdemes, arra meg végképp nem, hogy
ebből a más célra impregnált fából lépcsőt építsenek beltérbe. Nos a ház
építője, anno megtette. Bonthatatlanul a ház szerves részévé tette az eszelős
kátrányszagot.
A ház egyébként fergetegesen jó, ha az ember
a senior vitaminjait, amik egyébként is csak túlfűtenék nemileg – megkísérli
orron keresztül szedni. Vagy lehet orrba tömni bármit és szájon keresztül - hentesüzletbeli
tükörpontyhoz - hasonlóan lélegezni.
A talpfaszag katasztrofális. Aki azt mondja,
hogy meg lehet szokni, az félrebeszél, az ettől már katatón állapotban van,
azonnal vigyétek friss levegőre, de illatszerbolt közelébe ne engedjétek, mert
tovább károsodhat az agya.
Kíváncsi lennék arra az asszonyra, aki ezt a
lépcsőépítést megengedte az urának. Bár lehet, hogy az ipse szagához képest
jobban tetszett ez neki.
Ettől a résztől kezdve tudtam, miért ennyibe
kerül ez a ház -- és a szomszéd le „kórházi szobázott” háza meg mitől annyi
amennyi.
Miután Sara bemutatott minden lényeges
dolgot, elköszöntünk tőle.
Fogtam a telefonomat és a nekiindultam
internet keresőbe, mert anélkül megáll nálunk az élet. Mindkettőnk munkájához
nélkülözhetetlen a netkapcsolat és a szabadságunk sem felhőtlen, ha az
elvégzendő munkáink nem lesznek megcsinálva. A „szabadságon vagytok - a melót
le kell szarni” megjegyzésekkel élők számoljanak utána, hány nap szabikra
szoktak elmenni egyszerre és ha találnak 16 nap felettieket, akkor tényleg beszéljünk
erről a leszarós dologról.
Naszóval fogom a telót, amin ott virít a
mobilhálózat nem elérhető felirat. Végig járom fel-alá az egész települést,
néha égnek tartom a telefont, mintha az a plusz méter tudna segíteni, de semmi…
Előkaparom a rég letöltött torony kereső
alkalmazást aminek a csatlakozási kísérletei alapján néha-néha rá tudok
kattanni egy NOS vagy Vodafon kapcsolatra. De az egész olyan, mintha a szél
fújta volna oda a rádióhullámokat.
A teljes helyi lakosság - mind a négy ember -
figyeli a némajátékomat. A koreográfia öt lépés egy irányba, majd forgás a négy
égtáj felé és oroszlánkirályos emelgetés mobiltelefonnal (lévén kisoroszlánom
nincs). Aztán előröl ugyanez.
A harmadik körben rájöttem itt telózni nem
fogok, bár beütöttem egy szöget a fejembe, hogy vajon Gabi szobájában a komód
és a jobb első ágyláb között, miért van tartós mobil térerő, fél méterrel odébb
meg semmi? Paranormális? És ha tartós, akkor a telefon miért nem akar működni
vele?
Itt szakítottam az eddigi módszerrel és áttértem
a kinek a házában megy wifi router és hogyan tudok rácsatizni kérdés
megoldására. Ez a lakosság számára szórakoztatóbb volt mert gyorsabban cikáztam
fel-alá, és telefon égnek emelés helyett az ablakokba dugogatás és kijelző
nézegetés következett. Ha találtam volna olyan helyet ami elég közel van a mi
házunkhoz akkor kidobtam volna egy hosszabbítón valahová a saját repeateremet,
az meg ellőtte volna hozzám a jelet. Azt hogy a routerek le voltak jelszavazva
nem annyira azavart, mert megkerestem volna a tulajt valahogy és fizettem volna
érte. Sajna nem találtam olyan helyet ahonnan egy repeaterrel elértem volna.
A netkeresésemet övező érdeklődés szépen
kihült, negyed óra múlva már le se tojták a holdkórost.
Nem lett netem és el voltam keseredve, hogy
lefoglaltam Portugália kátrányszagú fekete lyukát.
Mélabúsan állok az erkély ajtóban, amikor…
… egy email érkezik a telefonomra.
Nézem a telefont: nincs mobilhálózat, nézek
magamba: ilyen nincs.
Nézem az emailt: tök friss.
Csak nem talált a telefonom egy free wifit,
mert valaki az egyik ablak mögül megszánta a sétafikáló hülyét?
Nem. Nem free wifit talált, hanem felcsatolt a mobilrouteremre, az meg a farzsebemben volt bekapcsolva.
Nem. Nem free wifit talált, hanem felcsatolt a mobilrouteremre, az meg a farzsebemben volt bekapcsolva.
Előveszem és még látom a kijelzőn hogy
leválik a MEO szolgáltatóról. Hogyaza…
Emelgetem mindenfelé, és egyszer csak a
teraszon egy muskátlis cserépnél konnektál. Mondom bazze.
Azóta ott lakik a cserépben a routerem, egy
muskátlival szimbiózisban és van netem. A sors nekem ezt adta, a lottó ötösömet
meg másnak osztotta ki.
Gabi annyira örült a netnek, hogy
egyszemélyes gospel előadásban részesültem.
