2018.10 09.
Tegnapi mesémet félbahagytam, mert nem voltam nagyon toppon.
Kimaradt az esti vérnyomacsökim és nem ártott volna két kiló xanax sem, vagy bármi amivel hasfájás nélkül lehet hangulatot javítani.
Szóval tegnap a Continente. Be kellett mennem, mert úgye a tyúk magot eszik és azt ott lehet kapni. Értsd: Gabi falja a sózott mandulát, mert az kell a lelki békéjéhez. Kellett még más is, de a fenti mondat csak ütősebb, mint a "bementünk bubis vízééé"
Kerestem a tejet, amikor az egyik sor végén egy öregasszonyt és valószínüleg 40-es fiát zavartam meg, amint egy fritőzt akarnak visszagyömöszölni a dobozába meglepően nagy igyekezettel. Nem tudom mit amerikáztak, de a banya ideges volt. Nem kicsit.
Ezen mondjuk nem csodálkozok, mert kínai terméket csak kínai tud visszatenni a dobozába. Azt is csak a disznó évében, teliholdkor. A csomagolóanyag úgy van megtervezve, hogy azt csak egyféle mozdulatsorral lehet betenni a dobozba. Ha valahol tévesztesz úgy jársz mint a banya meg a fia. Repülnek a hungarocell darabkák és közben olyan hangos csikorgás hallatszik, mint amikor vizes kézzel lufit simogatsz.
Nem néztem rájuk, hogy ne jöjjenek zavarba.
Naszóval összeszedtük a szarocskáinkat és beálltunk az egyetlen pénztárhoz n plusz egyediknek. Előttem egy fiatalember két tétellel a kezében, előtte a banya a fiával, és előttük egy sportoló fiatalember, aki éppen két köbméternyi cuccot pakolt fel a szalagra.
A pénztáros hölgy látja, hogy sokan vagyunk, felkapja a rádióját és belesuttog valamit.
Mivel nekem baromi magas az iq-m, azonnal tudtam, hogy a kolléganőjét hívja.
Tudjátok ez nálunk Büdikén másképp van. Ott a pénztáros megnyom egy gombot és olyan csengőszót hallhatsz mint a tengeralattjárós filmekben, amikor vészmerülés van. Oly hangos, hogy a tehenek a szomszéd legelőről Taksonyig futnak.
Naszóval készülök az átstartolásra, kitünő pozícióban vagyok, amikor olyan hangot hallok, mintha egy cintányérszállító kamion árokba hajtott volna, és rakománya nagy csoportokban gurulna le a hegyoldalon. Nézek ki bután a fejemből, nem vagyok vele egyedül. tekergünk a többiekkel együtt, amikor banya fia előhúzza a mobilját, nyom egy gombot és hang megszünik.
Állóóóó.
Mondom Gabinak, bazz, hallottad? Nooooormális? Vannak nekem is elvetélt csengőhangjaim, de ez azért mindent visz.
Fiuka telózik, sportmen félúton van a kipakolással, banya elb.szott ideges. (Szerintem feltöltötték olajjal a fritőzt, hogy jobb legyen az ár-érték arány, de az is lehet, hogy valami mást pakoltak bele, kaviárt, szarvasgombát, stb)
Megjön a másik pénztáros. Jani udvarias és a fiatalembernek aki a két tétellel áll előtte utat enged. Megyek mögötte Gabi pakol ki a szalagra. Banya teli torokból rikácsol a másik sorban, ahol egyébként ő lenne a következő. Felkapja a repacked fritőzét, Gabit megkerüli, engem félrelök, és a cuccaimat elkezdi visszagörgetni a szalagon, hogy legyen helye a dobozának. Nézem a pénztárost, nézem a másik pénztárost, ma én játszom a tegnapi travoltás mémet.
Banyának nem megy a dobozlerakás, mert a pénztáros hölgy rendre alátesz azzal, hogy amint lesz egy féldoboznyi hely, rápedáloz a szalagra és tejcsis dobozom, meg a többi szarocskám odautazik újra. Mondom Gabinak, hogy otthon már kitéptem volna a banya egyik karját és azzal integetne, ahogy kilóg a seggéből, dobozkáját meg egyetlen mozdulattal dobtam volna át négy polcsoron. De itt idegenbem nem ölök öregasszonyokat. Lehet hogy büntetik.
Mikor elment ez a nagyon nem normális portugál páros, összemosolyogtunk a pénztárossal. Láttam hogy a másik is keresi a szemkontaktust, úgyhogy vigyorogtunk, mint egy boldog család, akiket megcsapott a kender füstje.
Még tíz kilométerrel odébb is ezen az eseten lamentáltunk. Ijesztő is volt, meg mulatságos is.
Hazafelé Setúbal-on keresztül jöttünk. Egész normális városkának tűnik.
Innen behajtottunk a Nemzeti parkba és erről a végéről kezdve szép is. Tegnap rossz irányból mentem. Ma átkanyarogtunk rajta, persze nem jó irányba kanyarogva, de ez már nem nagyon érdekelt minket. Gondoltam reggel visszajövök felfedezni, haza kell menni kipihenni ezt a sokkot. Be kell gyalogolnunk az óceánba egy kicsit, hogy ne mondhassa senki hogy meg se fürödtünk.
Innen behajtottunk a Nemzeti parkba és erről a végéről kezdve szép is. Tegnap rossz irányból mentem. Ma átkanyarogtunk rajta, persze nem jó irányba kanyarogva, de ez már nem nagyon érdekelt minket. Gondoltam reggel visszajövök felfedezni, haza kell menni kipihenni ezt a sokkot. Be kell gyalogolnunk az óceánba egy kicsit, hogy ne mondhassa senki hogy meg se fürödtünk.
Cipőt kézbefogva térdnadrágban huaweig bementem. Zsebemben volt a telóm...
Nem ment tönkre és ezt fagyizással megünnepeltük.
Ennyit a tegnapról, jöjjön akkor a mai napom.
Reggel kilenckor elmentem Krisztus nézőbe. Nem a szomszédban van de megéri odamenni. Liszabon felé óriási tömegben mennek az autók, és óriás tömeg jön kifelé is. Sehol egy gyorshajtó. A kocsik egyenletes 110-120-as sebességgel mennek, nincsenek nagy fékezések, mindenki halad.
Almada városrész nekem nagyon tetszett. Vannak nagy területek szabadon és vannak zsúfolt kis utcák. Eszméletlen parkolásokat láttam, eszméletlen kereszteződésekkel. Nagyon tetszik a villamosuk a füvesített pályájával. A forgalom kiegyensúlyozottan halad, de némely körforgalomnál nekem túlzottan kaotikusnak tűnik. Lehet hogy hamar meg lehet szokni, de nekem ez már magas.
Aránylag tiszta minden, de a graffiti itt is túl sok van.
A Krisztus szobrot óriási paroló veszi körül. Ingyenesnek tünt, legalábbis én nem fizettem.
A szobor óriási, lenyűgöző. Bentről zene szól, és az egész parkban hallani - több helyen ki van hangosítva. Érezni a hit erejét.
Nem feltétlenül szükséges felmenni a kilátóba a lábazat tetejére, mert a szobor körül óriási kilátó terasz van, őrült nagy panorámával. Az Április 25 hídtól folyamatos erős zúgás hallatszik, a forgalom zaja. Amikor vonat jön át az zaj irdatlan naggyá növekszik.
Az érkező repülőgépek olyan lassan repülnek be a város fölé, hogy szinte állni látszanak az égen.
Ez a hely minden Lisszabon látogatónak ajánlott. Nem tudom hogy lehet idejönni tömegközlekedéssel, de biztos nem egyszerű. Látogatásomhoz nem öltöztem megfelelően, egyetlen polótrikóban a mai szeles délelöttön negyed óra múlva már nem éreztem jól magam. Erre figyeljen aki idejön.
Délre vissza akartam érni Gabihoz, de gondoltam maradt annyi időm, hogy visszamenjek Arrábiába a Nemzeti parkba, a tegnapiakat pótolni. Óriási szerencsém volt.
Megtaláltam Portugália valóban legszebb útját. (legalábbis amit volt alkalmam ezen az utazáson bejárni) Itt van az egyik vége: 38.503208, -8.941452 és itt a másik: 38.505323, -9.033184 Ez az N379-1-es út. Ezzel párhuzamosan fut egy tengerparti út is, azt se hagyjátok ki.
Az útszakaszról isteni kilátás nyílik a mesés Troia földnyelvre, Setubalra. Egyes részeiről messzire ellátni észak felé is. Az útpálya kitünő, igaz nagyon keskeny. Találkoztam rajta egy emeltpadlós busszal is, aminek a pilótája nagyon bátor volt hogy feljött ide, bár kedves mamája nem örül neki, mert a szembe jövő autósok biztos többször emlegették. Én a találkozáskor nagyon szerencsés voltam mert volt hova kitolatnom. A buszvezető ugye tojt a gondokra, utasai meg örültek az ácsorgásnak, mert ahol ők ültek fenn ott még a bokrok se takarták a kilátást - volt idő bámulni.
Az út nagyon nagy hibája, hogy nincsenek normális kiállási lehetőségek fotózni nézelődni. A szél vagy az eső erodálta az út szélét - ugyanis itt murvás padka van és nem aszfalt - ami miatt a lehajtás nagyon nem ajánlott. Alufelnivel, pótkerék nélkül kifejezetten nem ajánlott.
A másik érdekesség az útszáli korlát hiánya. Sok helyen az aszfalt mellett van ötven centi padka és utána a szakadék. Itt a vigéckedés nem a hosszú élet titka.
Lerongyoltam Gabiért, gondoltam ebédelünk és visszajövök vele, hogy ő is lássa. Így volt alkalmam mindkét irányból végigmenni ezen az úton. felejthetetlen élmény.
Van fenn sok siklóernyős. Autóikat egészen a sziklafalra tapasztják, hogy ne torlaszolják el az utat, beöltöznek és tesznek három lépést és már repülnek is. Irigylem őket nagyon. Jövőre kipróbálom.
Vannak olyan helyek, ahol a siklóernyősök nem kis pénzből építenek starthelyet maguknak. Ez egy lécekből készült fa lejtő, talán 4 méter hosszban de 45 fokos lejtéssel. Megdőbbenve látom a darwin díjas ifju hölgyeket, aki erre a lejtőre ülnek fel szelfizni és próbálják belőni azt, hogy a kebleik és a tenger is legyen rajta a képen. Ficeregnek a gizda seggükön, billegnek, majd leesnek, de mindent a publikálható képért. Olyan magasan vagyunk, és olyan zsenge a növényzet, hogy aki megcsúszik az legalább tíz percig bucskázik lefelé a lejtőn, amig megszánja a teremtő és ad neki egy akkora szakadékot amiben végre meg tud makkanni. A siklóernyős ha elcseszi akkor a sok madzagja mindenbe beleakad, az hamarabb megáll.
A másik sportember a kerékpáros.
Ezek a sportemberek a hegyre felfelé úgy mennek, hogy nem mennek. Adott a biciglije, amin van egy komoly váltó és valami őrült áttétel. Ez azt jelenti hogy a manus teker húszezer fordulatot a pedálon, mire egyet fordul a hátsó kerék. Szóval muki őrültül köpül a lábaival és az előremozgása van vagy 100 méter óránként.
Nos a portugálok vallásos emberek. Náluk a szentségek sorában nem egy emberből szentté avanzsált ember a legelső, hanem a fő szentjük a záróvonal. Annyira az, hogy ha valamelyikük átlépi akkor a többi megkövezi.
A két hét alatt többször láttam, hogy kilencvenes úton megy elől egy motoros az út szélére húzódva hatvannal és mögötte megy a zsuzsi vonat, ami áll vagy száz autóból. Nem előzik meg. Mert érintenék a vonalat. Vagy jujj véletlenül átmennének rajta. Van ám itt fegyelem.
Tehát visszatérve Köpülő Pepüle teker az N379-1-en felfelé és mögötte a sor.
Ha lenne egy csúzlim... vagy lenne egy jégcsákányom...
Ha van icipici lehetőség és megszűnik a záróvonal harminc méter hosszon, ami a bicajosnak legalább öt perc, akkor a sor elhúz. És itt jön a szerepcsere. Ha elérünk a dombtetőre Pepülének eljön a karácsony. Száguldhat lefelé. Illetve csak száguldhatna, ha most meg nem mi akarnánk öttel menni, hiszen megállni nincs hely, nézelődni meg szeretnénk.
Na mindegy. Aki itt van Lisszabonban és autózik és szép tiszta az idő, az ne sajnálja a benyát vagy a dizelt, ide jöjjön fel, mert megéri!
Visszatérve az ebédre, Sesimbrában elmentünk a helyi csirkéshez a Frango à Guia-ba. Megettünk Gabival két fél madarat, ami nagyon jól meg volt csinálva. Guszta tálalás, vidám felszolgálók. Mindkettőnk tálján egy egy comb volt, így magasfokú matematikai tudásunkkal rájöttünk hogy ez egy fél madár. A comb mérete viszont olyan kicsi volt, hogy vagy nagyon gnóm a portugál csirke, vagy a sültünk nem biztos hogy csirke.
Jókat röhögtünk, hogy lehet hogy sirályt eszünk. Kici, ócó....
Délután megint lábat áztattam az óceánban, de most ügyeltem a telefonomra.
Este meg vacsira megettünk egy vödör fagyit. Tuti ami biztos, amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra.
Végezetül a tegnapi barnamaci ürülékhez hasonlított desszertemhez egy magyarázat, mert az tegnap nagyon kimaradt.
Ez egy vicc jó régről:
"
Almada városrész nekem nagyon tetszett. Vannak nagy területek szabadon és vannak zsúfolt kis utcák. Eszméletlen parkolásokat láttam, eszméletlen kereszteződésekkel. Nagyon tetszik a villamosuk a füvesített pályájával. A forgalom kiegyensúlyozottan halad, de némely körforgalomnál nekem túlzottan kaotikusnak tűnik. Lehet hogy hamar meg lehet szokni, de nekem ez már magas.
Aránylag tiszta minden, de a graffiti itt is túl sok van.
A Krisztus szobrot óriási paroló veszi körül. Ingyenesnek tünt, legalábbis én nem fizettem.
A szobor óriási, lenyűgöző. Bentről zene szól, és az egész parkban hallani - több helyen ki van hangosítva. Érezni a hit erejét.
Nem feltétlenül szükséges felmenni a kilátóba a lábazat tetejére, mert a szobor körül óriási kilátó terasz van, őrült nagy panorámával. Az Április 25 hídtól folyamatos erős zúgás hallatszik, a forgalom zaja. Amikor vonat jön át az zaj irdatlan naggyá növekszik.
Az érkező repülőgépek olyan lassan repülnek be a város fölé, hogy szinte állni látszanak az égen.
Ez a hely minden Lisszabon látogatónak ajánlott. Nem tudom hogy lehet idejönni tömegközlekedéssel, de biztos nem egyszerű. Látogatásomhoz nem öltöztem megfelelően, egyetlen polótrikóban a mai szeles délelöttön negyed óra múlva már nem éreztem jól magam. Erre figyeljen aki idejön.
Délre vissza akartam érni Gabihoz, de gondoltam maradt annyi időm, hogy visszamenjek Arrábiába a Nemzeti parkba, a tegnapiakat pótolni. Óriási szerencsém volt.
Megtaláltam Portugália valóban legszebb útját. (legalábbis amit volt alkalmam ezen az utazáson bejárni) Itt van az egyik vége: 38.503208, -8.941452 és itt a másik: 38.505323, -9.033184 Ez az N379-1-es út. Ezzel párhuzamosan fut egy tengerparti út is, azt se hagyjátok ki.
Az útszakaszról isteni kilátás nyílik a mesés Troia földnyelvre, Setubalra. Egyes részeiről messzire ellátni észak felé is. Az útpálya kitünő, igaz nagyon keskeny. Találkoztam rajta egy emeltpadlós busszal is, aminek a pilótája nagyon bátor volt hogy feljött ide, bár kedves mamája nem örül neki, mert a szembe jövő autósok biztos többször emlegették. Én a találkozáskor nagyon szerencsés voltam mert volt hova kitolatnom. A buszvezető ugye tojt a gondokra, utasai meg örültek az ácsorgásnak, mert ahol ők ültek fenn ott még a bokrok se takarták a kilátást - volt idő bámulni.
Az út nagyon nagy hibája, hogy nincsenek normális kiállási lehetőségek fotózni nézelődni. A szél vagy az eső erodálta az út szélét - ugyanis itt murvás padka van és nem aszfalt - ami miatt a lehajtás nagyon nem ajánlott. Alufelnivel, pótkerék nélkül kifejezetten nem ajánlott.
A másik érdekesség az útszáli korlát hiánya. Sok helyen az aszfalt mellett van ötven centi padka és utána a szakadék. Itt a vigéckedés nem a hosszú élet titka.
Lerongyoltam Gabiért, gondoltam ebédelünk és visszajövök vele, hogy ő is lássa. Így volt alkalmam mindkét irányból végigmenni ezen az úton. felejthetetlen élmény.
Van fenn sok siklóernyős. Autóikat egészen a sziklafalra tapasztják, hogy ne torlaszolják el az utat, beöltöznek és tesznek három lépést és már repülnek is. Irigylem őket nagyon. Jövőre kipróbálom.
Vannak olyan helyek, ahol a siklóernyősök nem kis pénzből építenek starthelyet maguknak. Ez egy lécekből készült fa lejtő, talán 4 méter hosszban de 45 fokos lejtéssel. Megdőbbenve látom a darwin díjas ifju hölgyeket, aki erre a lejtőre ülnek fel szelfizni és próbálják belőni azt, hogy a kebleik és a tenger is legyen rajta a képen. Ficeregnek a gizda seggükön, billegnek, majd leesnek, de mindent a publikálható képért. Olyan magasan vagyunk, és olyan zsenge a növényzet, hogy aki megcsúszik az legalább tíz percig bucskázik lefelé a lejtőn, amig megszánja a teremtő és ad neki egy akkora szakadékot amiben végre meg tud makkanni. A siklóernyős ha elcseszi akkor a sok madzagja mindenbe beleakad, az hamarabb megáll.
A másik sportember a kerékpáros.
Ezek a sportemberek a hegyre felfelé úgy mennek, hogy nem mennek. Adott a biciglije, amin van egy komoly váltó és valami őrült áttétel. Ez azt jelenti hogy a manus teker húszezer fordulatot a pedálon, mire egyet fordul a hátsó kerék. Szóval muki őrültül köpül a lábaival és az előremozgása van vagy 100 méter óránként.
Nos a portugálok vallásos emberek. Náluk a szentségek sorában nem egy emberből szentté avanzsált ember a legelső, hanem a fő szentjük a záróvonal. Annyira az, hogy ha valamelyikük átlépi akkor a többi megkövezi.
A két hét alatt többször láttam, hogy kilencvenes úton megy elől egy motoros az út szélére húzódva hatvannal és mögötte megy a zsuzsi vonat, ami áll vagy száz autóból. Nem előzik meg. Mert érintenék a vonalat. Vagy jujj véletlenül átmennének rajta. Van ám itt fegyelem.
Tehát visszatérve Köpülő Pepüle teker az N379-1-en felfelé és mögötte a sor.
Ha lenne egy csúzlim... vagy lenne egy jégcsákányom...
Ha van icipici lehetőség és megszűnik a záróvonal harminc méter hosszon, ami a bicajosnak legalább öt perc, akkor a sor elhúz. És itt jön a szerepcsere. Ha elérünk a dombtetőre Pepülének eljön a karácsony. Száguldhat lefelé. Illetve csak száguldhatna, ha most meg nem mi akarnánk öttel menni, hiszen megállni nincs hely, nézelődni meg szeretnénk.
Na mindegy. Aki itt van Lisszabonban és autózik és szép tiszta az idő, az ne sajnálja a benyát vagy a dizelt, ide jöjjön fel, mert megéri!
Visszatérve az ebédre, Sesimbrában elmentünk a helyi csirkéshez a Frango à Guia-ba. Megettünk Gabival két fél madarat, ami nagyon jól meg volt csinálva. Guszta tálalás, vidám felszolgálók. Mindkettőnk tálján egy egy comb volt, így magasfokú matematikai tudásunkkal rájöttünk hogy ez egy fél madár. A comb mérete viszont olyan kicsi volt, hogy vagy nagyon gnóm a portugál csirke, vagy a sültünk nem biztos hogy csirke.
Jókat röhögtünk, hogy lehet hogy sirályt eszünk. Kici, ócó....
Délután megint lábat áztattam az óceánban, de most ügyeltem a telefonomra.
Este meg vacsira megettünk egy vödör fagyit. Tuti ami biztos, amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra.
Végezetül a tegnapi barnamaci ürülékhez hasonlított desszertemhez egy magyarázat, mert az tegnap nagyon kimaradt.
Ez egy vicc jó régről:
"
Természetjárásod alatt kétféle medvével találkozhatsz, barna- illetve grizli medvével.
Míg a barnamedve csak növényekkel és gyümölcsökkel táplálkozik, addig a grizli a húst sem veti meg.
Míg a barnamedve csak növényekkel és gyümölcsökkel táplálkozik, addig a grizli a húst sem veti meg.
Biztonságod érdekében mindig legyen nálad egy csengő amivel zajt csaphatsz és paprikaspray.
Ha egy medveszart találsz könnyen megállapíthatod, hogy barna- vagy egy grizli medve van a közelben.
Ha csak magvak és gyümölcsdarabok vannak benne, akkor az barnamedve.
Ha ezen kívül vannak benne csengő darabkák és irtózatosan paprikaszagú, na akkor az grizli volt.
Ha csak magvak és gyümölcsdarabok vannak benne, akkor az barnamedve.
Ha ezen kívül vannak benne csengő darabkák és irtózatosan paprikaszagú, na akkor az grizli volt.
"
