2018.09.26.
Hogy is kezdjem?
32 fok van. A nap kifejezetten éget. Ez a legjobb idő a templomosdihoz...
Mellékutakon átmentünk Alcobaça-ba.
Az alsóbbrendű utakon alig vannak autók. Ha utolér valaki, ahogy 50-60-nal tötyögök, beáll mögém és ő is lassan jön velem. Amikor elunom, hogy én vagyok a "Zsuzsi vonaton" a mozdony, akkor kiállok, de a sorban csak annyi változik meg, hogy én leszek az utolsó, mennek tovább változatlan sebességgel. Elvétve lehet összefutni olyan kocsival, aki siet.
Eszméletlen jó minőségűek az utak és elképesztő mennyiségű nagyméretű többsávos körforgalom van még az egészen jelentéktelen kereszteződésekben is. A körforgalmak közepe gondozott, mindegyikben van valami, egy pálma, egy szobor, gondozott díszcserje, vagy valami, amitől szépek. Ezeket mi otthon egytől-egyig gazzal ültetjük be a "jóvanazúgy" jegyében, szerintem az se tünne fel sokaknak, ha egy toytoy budi lenne a közepén.
Itt az utak mentén sehol sem látszanak kidobott petpalackok, és egyéb hulladékok. Amikor otthon megyek hazafelé, akkor az első húsz kilométeren össze lehetne szedni egy kamionra való hulladékot.
Vajon mitől ilyen igénytelen a magyar?
Az Alcobaça-kolostor-hoz a déli harangszó előtt értünk oda. Megnéztük az ingyen megtekinthető részt, majd kijöttünk meghallgatni a hosszú déli harangozást. A kolostorkertbe nem mentünk be,mert nem fért be az Audi mert nagyon meleg volt. Hiába én egy igénytelen kultúranalfabéta vagyok.
A városka egyébként szimpi.
Érkezésemkor döbiztem rá, hogy tegnap a nazaréi liftes-siklós koma lerabolta az összes aprómat, így a kolostor előtti parkolóban nem tudom megetetni a parkoló automatát. Gondoltam a sok üzlet közül valamelyikben kérek pénzváltást.
Az utca csupa kegytárgy üzlettel volt tele, amelyekből nehéz felhőkben dőlt kifelé a mindenki által ismert, kellemesnek nem mondható templomszag. Gondoltam az lehetetlen, hogy bemenjek egy ilyen üzletbe az ezer gipsz Krisztus közé, mert mindben öreg kampók voltak, olyasfajták akik nem hiszem hogy szivesen kommunikálnak egy láthatóan pogány külföldivel, akin piros cipő van, amit ráadásul egy görög istennővel fémjeleztek.
Igy addig gyalogoltam, amíg találtam egy kávézót. Odabenn egy kedves kislány a kérlek segíts nekem kérésemre mosolyogva felváltotta az ötösömet. Azt hittem keményebb harc lesz. Otthon ebben a szituban az eladó átszúrja a mellem egy partvisnyéllel, ha nem húzom el a belem az első megalázó pillantására. Itt a kedves kislány kedves volt :)
Visszatérve a kolostorépületre, a katedrális szerű rész elképesztő teljesítmény volt a régi idők emberétől. Megdöbbentő erőforrások felett rendelkezett akkoriban az egyház. Biztos most is ez van, csak nem olyan feltűnő, hiszen manapság mindenhol máshol találkozhatunk hasonló, óriási forrásokat felemésztő projektekkel.
Alcobaça szép nyugodt városka, érdemes eljönni ide azoknak akik nem ilyen felületesen érdeklődnek a régi idők dolgai iránt, mint mi.
Felszedelőzködtünk és a szomszédos nemzeti park túlsó oldalára indultunk Mira de Aire-be, ahová a Google sorsolt nekünk egy szimpi etetőt.
A nemzeti park tele van érdekességekkel.
Útközben találkoztunk az azorihoz hasonló végtelen hosszú kőkerítésekkel, láttunk óriási felszini bányákat, ahol vagy követ vagy gipszet bányásztak, láttunk olyan helyekre épített csodakastélyokat, ahová kell valamilyen komoly terheltség, hogy itt egyátalán építeni kezdjen valaki.
Hihetetlenül sok szélturbina termeli itt az áramot. Nappal lévén nagyrészük állt, de érdekes látni ezt a sok óriási gépet. Otthon egy deka sincs belőlük. Nálunk máshonnan fúj a szél, amiért nem engedik meg ezeknek az építését.
Találtam Madeirához hasonló meredek útszakaszokat is, ahol ez a benyás csoda Audi, renyhe csigaként próbált felfelé kaptatni, mert a tervezője egy fűnyíró motort rakott bele. A céges dizel pandával ott gyaláztam volna a porba félúton a dombtető felé...
Az etetőbe ahová betértünk egy ötvenkilós szőke energiabomba fogadott minket.
Éppen kerestük, hogy hova üljünk, amikor elénk pattant a szöszike és eszelős sebességel információkat próbált megosztani velünk. Én akartam jelezni, hogy nullával nem lehet osztani, de Ő csak csicsergett a kicsi szájával. Mi álltunk vele szemben és bámultunk rá, mint az a bizonyos borjú, akinek a karámjára új kaput tettek.
A lányka egyszer csak hibázott és levegőt vett. Kihasználtam védtelenségét és ledaráltam, hogy Jani nem beszéli az angolt és a portugált. Elkerekedett szemmel nézett rám és jól tagoltan próbálta kérdezni tőlem, hogy akkor mi az én nyelvem?
Nekem itt az ugrott be, hogy túlterhelhettem a processzorát, ha most igy laggol szerencsétlen. Gondoltam teszek egy próbát és válaszoltam neki a kérdésére, hogy beszélem a hángerient és klingont. Nos egyik népet sem ismerte, nemhogy a nyelvüket. Fiatal lányka volt ő a Star Trek-hez.
Hogy kihozzam szegényt a fatal errorból, megjegyeztem, hogy azért én értem az angol szöveget. Na ez olyan volt neki, mint vödör benzinnek az égő gyufa. Egy pillanat alatt ugyanott voltunk mint ennek a bekezdésnek az első sora.
Gondoltam megpróbálom vizuálisan rávezetni mit akarok. Ne gondolj arra, hogy röfögni vagy búúúzni kezdtem. Megmutattam a Google Mapson azt a képet amiért idejöttem, egy gyönyörű staek-et.
Felismerte.
Az nincs.
Iszonyat gyorsan elkezdte mondani azt a három ételt amit menürendszerben készítenek ebédidőben, hogy ezekből tudja bármelyiket hozni. Aranyos volt ahogy kézzel mutatta, hogy a hússzelet tetejére tojást tesznek. Mindezt oly sebességgel tette, hogy olyan volt mint egy duplasebességre felnyomott video. Kénytelen voltam félbeszakítani, mert lelki szemeim előtt a tévémaci már mosta a fogát. Röffentem, hogy van stroganoff end van porco.
Azért csak megoldotta ezt a problémát.
Végül jót kajáltunk.
Érdekesség, hogy itt kaja közben mindig jönnek és megkérdezik, hogy minden rendben van-e. Szünet nélkül érzed, hogy egy intésedre ott vannak és kiszolgálnak, hiszen ez az ő munkájuk. Mindenhol ez van.
Én úgy látom ezeket a fiatal portugálokat, mint a régi videojátékok alakjait, akiknek a feje felett ott a zöld vonal, jelezve a bennük rejlő életerőt. Ezek nyüzsögnek, végzik azt amiért ott vannak. Mintha a gondjaikat, magánéleti problémáikat, mind kinnhagyták volna az öltözőben. Ezek élnek abban a nyolc órában is, amiben a magyarok kilencven százaléka majd meg döglik.
Lehet, hogy sokat nyünnyögök ezeken a dolgokon, ahelyett, hogy elmesélném, a 12. századi portugál katedrális építés részleteit, vagy Nunyo Alvarez hőstetteit, de hát engem ez jobban érdekel. Szeretem látni ezeket a boldogabb életet élő fiatalokat, miközben én lassan mumifikálódok és lassan májfoltból jobban állok mint agysejtből.
Nekiindultunk Fatimának.
Melléknél mellékebb utakon mentünk felé.
Ha az ember nem főútvonalon hajt, nagyon figyelni kell a gyalogátkelőhelyeknél. Na nem a gyalogosra, hanem arra, hogy az út szintje meg van emelve a járda magasságáig, mint egy széles fekvőrendőr. Ez egy nagyon jó dolog. Itt nem lehet még hússzal sem áthajtani egy zebrán, mert egyébként a vezető átüti az autója tetőlemezét. Biztos nincs is gyalogos gázolás.
A településeken szinte sehol sem láttunk leputtyadt, rendetlen udvarokat. Néha láttunk elhagyott, összedőlőben levő házakat, de korántsem annyit mint Madeirán.
Fátima érdekes városka. Már az első benyomásom is leminősítő volt, így nem nagy elánnal próbáltam e zarándokhely nevezetességeit megtalálni. Az egész hely olyan benyomást tett rám, mintha az Auchan parkolóba értem volna.
Fátima egy egetverő nagy církusz része.
Aki nem ismeri a történetet, annak zanzásítva annyi, hogy 1917. május 13-án itt jelent meg a Szűzanya Lúcia dos Santos, Jacinta és Francisco Marto testvéreknek.
Szerintem mocskosul be voltak tépve. Ez a hely az ő vízióiknak következtében oly méretű zarándokhely lett, hogy még a pápa is ide jár minden évben. A mérhetetlen hájpolásra (hype) ráépülő biznisz meg akkora, hogy még a repülő menetrendeket is átírják.
Eszméletlen jó minőségűek az utak és elképesztő mennyiségű nagyméretű többsávos körforgalom van még az egészen jelentéktelen kereszteződésekben is. A körforgalmak közepe gondozott, mindegyikben van valami, egy pálma, egy szobor, gondozott díszcserje, vagy valami, amitől szépek. Ezeket mi otthon egytől-egyig gazzal ültetjük be a "jóvanazúgy" jegyében, szerintem az se tünne fel sokaknak, ha egy toytoy budi lenne a közepén.
Itt az utak mentén sehol sem látszanak kidobott petpalackok, és egyéb hulladékok. Amikor otthon megyek hazafelé, akkor az első húsz kilométeren össze lehetne szedni egy kamionra való hulladékot.
Vajon mitől ilyen igénytelen a magyar?
Az Alcobaça-kolostor-hoz a déli harangszó előtt értünk oda. Megnéztük az ingyen megtekinthető részt, majd kijöttünk meghallgatni a hosszú déli harangozást. A kolostorkertbe nem mentünk be,
A városka egyébként szimpi.
Érkezésemkor döbiztem rá, hogy tegnap a nazaréi liftes-siklós koma lerabolta az összes aprómat, így a kolostor előtti parkolóban nem tudom megetetni a parkoló automatát. Gondoltam a sok üzlet közül valamelyikben kérek pénzváltást.
Az utca csupa kegytárgy üzlettel volt tele, amelyekből nehéz felhőkben dőlt kifelé a mindenki által ismert, kellemesnek nem mondható templomszag. Gondoltam az lehetetlen, hogy bemenjek egy ilyen üzletbe az ezer gipsz Krisztus közé, mert mindben öreg kampók voltak, olyasfajták akik nem hiszem hogy szivesen kommunikálnak egy láthatóan pogány külföldivel, akin piros cipő van, amit ráadásul egy görög istennővel fémjeleztek.
Igy addig gyalogoltam, amíg találtam egy kávézót. Odabenn egy kedves kislány a kérlek segíts nekem kérésemre mosolyogva felváltotta az ötösömet. Azt hittem keményebb harc lesz. Otthon ebben a szituban az eladó átszúrja a mellem egy partvisnyéllel, ha nem húzom el a belem az első megalázó pillantására. Itt a kedves kislány kedves volt :)
Visszatérve a kolostorépületre, a katedrális szerű rész elképesztő teljesítmény volt a régi idők emberétől. Megdöbbentő erőforrások felett rendelkezett akkoriban az egyház. Biztos most is ez van, csak nem olyan feltűnő, hiszen manapság mindenhol máshol találkozhatunk hasonló, óriási forrásokat felemésztő projektekkel.
Alcobaça szép nyugodt városka, érdemes eljönni ide azoknak akik nem ilyen felületesen érdeklődnek a régi idők dolgai iránt, mint mi.
 |
| - Ricardó! A jobb oldalhajóban kiégett a kettes izzó... |
 |
| 12. századi harci disznócica |
 |
A fogaiból itélve nem ragadozó, hanem mindenevő...
|
 |
| Ekkora volt Portugália a 12. században. Akkor még TAP-pal, hanem Taptarappal utaztak a turisták (zarándokok) |
Felszedelőzködtünk és a szomszédos nemzeti park túlsó oldalára indultunk Mira de Aire-be, ahová a Google sorsolt nekünk egy szimpi etetőt.
A nemzeti park tele van érdekességekkel.
Útközben találkoztunk az azorihoz hasonló végtelen hosszú kőkerítésekkel, láttunk óriási felszini bányákat, ahol vagy követ vagy gipszet bányásztak, láttunk olyan helyekre épített csodakastélyokat, ahová kell valamilyen komoly terheltség, hogy itt egyátalán építeni kezdjen valaki.
Hihetetlenül sok szélturbina termeli itt az áramot. Nappal lévén nagyrészük állt, de érdekes látni ezt a sok óriási gépet. Otthon egy deka sincs belőlük. Nálunk máshonnan fúj a szél, amiért nem engedik meg ezeknek az építését.
Találtam Madeirához hasonló meredek útszakaszokat is, ahol ez a benyás csoda Audi, renyhe csigaként próbált felfelé kaptatni, mert a tervezője egy fűnyíró motort rakott bele. A céges dizel pandával ott gyaláztam volna a porba félúton a dombtető felé...
Az etetőbe ahová betértünk egy ötvenkilós szőke energiabomba fogadott minket.
Éppen kerestük, hogy hova üljünk, amikor elénk pattant a szöszike és eszelős sebességel információkat próbált megosztani velünk. Én akartam jelezni, hogy nullával nem lehet osztani, de Ő csak csicsergett a kicsi szájával. Mi álltunk vele szemben és bámultunk rá, mint az a bizonyos borjú, akinek a karámjára új kaput tettek.
A lányka egyszer csak hibázott és levegőt vett. Kihasználtam védtelenségét és ledaráltam, hogy Jani nem beszéli az angolt és a portugált. Elkerekedett szemmel nézett rám és jól tagoltan próbálta kérdezni tőlem, hogy akkor mi az én nyelvem?
Nekem itt az ugrott be, hogy túlterhelhettem a processzorát, ha most igy laggol szerencsétlen. Gondoltam teszek egy próbát és válaszoltam neki a kérdésére, hogy beszélem a hángerient és klingont. Nos egyik népet sem ismerte, nemhogy a nyelvüket. Fiatal lányka volt ő a Star Trek-hez.
Hogy kihozzam szegényt a fatal errorból, megjegyeztem, hogy azért én értem az angol szöveget. Na ez olyan volt neki, mint vödör benzinnek az égő gyufa. Egy pillanat alatt ugyanott voltunk mint ennek a bekezdésnek az első sora.
Gondoltam megpróbálom vizuálisan rávezetni mit akarok. Ne gondolj arra, hogy röfögni vagy búúúzni kezdtem. Megmutattam a Google Mapson azt a képet amiért idejöttem, egy gyönyörű staek-et.
Felismerte.
Az nincs.
Iszonyat gyorsan elkezdte mondani azt a három ételt amit menürendszerben készítenek ebédidőben, hogy ezekből tudja bármelyiket hozni. Aranyos volt ahogy kézzel mutatta, hogy a hússzelet tetejére tojást tesznek. Mindezt oly sebességgel tette, hogy olyan volt mint egy duplasebességre felnyomott video. Kénytelen voltam félbeszakítani, mert lelki szemeim előtt a tévémaci már mosta a fogát. Röffentem, hogy van stroganoff end van porco.
Azért csak megoldotta ezt a problémát.
Végül jót kajáltunk.
Érdekesség, hogy itt kaja közben mindig jönnek és megkérdezik, hogy minden rendben van-e. Szünet nélkül érzed, hogy egy intésedre ott vannak és kiszolgálnak, hiszen ez az ő munkájuk. Mindenhol ez van.
Én úgy látom ezeket a fiatal portugálokat, mint a régi videojátékok alakjait, akiknek a feje felett ott a zöld vonal, jelezve a bennük rejlő életerőt. Ezek nyüzsögnek, végzik azt amiért ott vannak. Mintha a gondjaikat, magánéleti problémáikat, mind kinnhagyták volna az öltözőben. Ezek élnek abban a nyolc órában is, amiben a magyarok kilencven százaléka majd meg döglik.
Lehet, hogy sokat nyünnyögök ezeken a dolgokon, ahelyett, hogy elmesélném, a 12. századi portugál katedrális építés részleteit, vagy Nunyo Alvarez hőstetteit, de hát engem ez jobban érdekel. Szeretem látni ezeket a boldogabb életet élő fiatalokat, miközben én lassan mumifikálódok és lassan májfoltból jobban állok mint agysejtből.
Nekiindultunk Fatimának.
Melléknél mellékebb utakon mentünk felé.
Ha az ember nem főútvonalon hajt, nagyon figyelni kell a gyalogátkelőhelyeknél. Na nem a gyalogosra, hanem arra, hogy az út szintje meg van emelve a járda magasságáig, mint egy széles fekvőrendőr. Ez egy nagyon jó dolog. Itt nem lehet még hússzal sem áthajtani egy zebrán, mert egyébként a vezető átüti az autója tetőlemezét. Biztos nincs is gyalogos gázolás.
A településeken szinte sehol sem láttunk leputtyadt, rendetlen udvarokat. Néha láttunk elhagyott, összedőlőben levő házakat, de korántsem annyit mint Madeirán.
Fátima érdekes városka. Már az első benyomásom is leminősítő volt, így nem nagy elánnal próbáltam e zarándokhely nevezetességeit megtalálni. Az egész hely olyan benyomást tett rám, mintha az Auchan parkolóba értem volna.
Fátima egy egetverő nagy církusz része.
Aki nem ismeri a történetet, annak zanzásítva annyi, hogy 1917. május 13-án itt jelent meg a Szűzanya Lúcia dos Santos, Jacinta és Francisco Marto testvéreknek.
Szerintem mocskosul be voltak tépve. Ez a hely az ő vízióiknak következtében oly méretű zarándokhely lett, hogy még a pápa is ide jár minden évben. A mérhetetlen hájpolásra (hype) ráépülő biznisz meg akkora, hogy még a repülő menetrendeket is átírják.
Kerestem parkolót, hogy ne csak éttermekről és continente bevásárló központokról írjak, amikoris a látóterembe került egy szerencsétlen öregember két alu mankóval, amint valamilyen szórólapot vagy (fedél) áldás nélkül újságot osztogatott. Ez betette nekem a kaput, visszaültem a kocsiba és megjegyeztem, nekem Fatima ennyi volt.
Megkerestem a hátizsákomban a "Bunkó vagyok" kitűzőt és felcsíptettem a pólómra. Ez van.
Az Alcobaca - Fátima - Batalha trió utolsó tagjához érve egy nagyon szimpi élő várost találtam. A kolostor eszméletlenül jól néz ki. Itt is csak az ingyenes részt és a kolostor külső részét néztük meg, de ennek a helynek a fizetős része sokkal több csábító látnivalót nyújt a fellelhető képek alapján. Kihagytuk, mert az egyre emelkedő 32 fok feletti hőséget már nem tudjuk tolerálni, öt perc múlva úgy néztünk ki mint aki ruhában zuhanyzott. Ha enyhébb időben lettünk volna itt biztos bemegyünk.
Ne hagyjátok ki :)
 |
| Építtető az olasz kőfaragónak: - Szép lett! Na csinálj még ilyenből 1499-et! |
Visszaúton Nazaréba a tengerpart feletti (dűnén?) futó úton mentünk.
Érdekesség az itteni utaknál, hogy eszméletlen mennyiségű kerékpárút van. Sok-sok kilométeren keresztűl az úttesttől elválasztott másfél két méter széles út fut. Ez már feltünt akkor is amikor Lisszabonból jöttünk Nazaré felé, de itt a nagy semmiben egészen kirívó dolog. Szóval aki kerékpárral szeretné bejárni észak felé Portugálíát valószínűleg kényelmesen meg tudja tenni. Majd figyelem északabbra is.
Nazaréban óriási elánnal készülnek a hullámlovasok találkozójára, ugyanis itt nemsokára őrült nagy hullámok lesznek. Rendezik hozzá a környéket valami olyasformára mint a Burning Man
A szikla vége fantasztikus. Sehol egy korlát, sehol semmi védelem, az "aki hülye haljon meg" jegyében csak egy tábla van kirakva, hogy leeshetsz ha tovább mész, mint a vizszintes talaj.
Még egy dolog.
Vannak itt lakókocsikkal kempingezők. A láthatóan gazda nélküli lakókocsinak nyitva vannak az ablakai. Sok autónak a parkolóban le van húzva az ablaka, gazdája sehol.
A szállásunk is nyitott ablakokkal várt, amikor érkeztünk, pedig a havi fizetésemet öt perc alatt össze tudnám szedni bentről...
Láthatóan nincs jelen kisstílű bűnözés. Kéregetőt, hajléktalant, kábost nem láttam. Se csibészek, se "rossz arcúak" nem láthatóak.
Jó kis hely ez.
 |
| És mire jó egy 70 x-es optikai zoom? |
